Akadnak olyan ügyek – elsősorban a büntető ügyszakban – ahol a teljes siker sokszor sajnos egyáltalán nem érhető el.
Szerencsés esetben azonban ezekben is sikerülhet olyan eredményre jutni, amellyel az ügyfél elégedett.
1.
Fontos, hogy ilyenkor nem az a cél, hogy „üljenek” a többiek is, hanem az, hogy a kishal (a megbízóm) is megússza.
A másodfokú eljárás keretei már nem sok teret hagynak a bizonyításnak.
Ami a nyomozás során, illetve az elsőfokú eljárásban nem derült ki, azt nehéz ilyenkor elfogadtatni a bíróságokkal.
Az ügyfél kérése és egyben célja az volt, hogy lehetőleg ne kelljen börtönbe vonulnia.
Sok munkával, és – mi tagadás – kis szerencsével ezt sikerült is elérni.
A Szegedi Törvényszék csökkentette a szabadságvesztés-büntetés mértékét, és elrendelte a büntetés végrehajtásának felfüggesztését.
2.
Sajnos ilyen is van.
Itt egy több-százmilliós költségvetési csalásról és az európai közösség érdekeit sértő csalás-sorozatról szólt a gyanúsítás, majd a vád.
Ügyfelemnek kiváló védekezést sikerült felépítenünk, amelyet az első pillanattól kezdve következetesen adott elő (jó ideig szembe menve a szakértői véleménnyel, egészen addig, amíg a szakértő nem kényszerült az általa adott vélemény megváltoztatására), és amely védekezést nem lehetett megcáfolni a bizonyítás során.
Egyértelműen fel kellett volna menteni őt a vád alól, minden elfogultság nélkül mondhatom.
Ennek ellenére első- és másodfokon is bűnösnek találták, de – jó magyar szokás szerint, érezve a bizonyítékok fájó hiányát – ebben a nagy horderejű ügyben sikerült a bíróságnak őt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélni.
Jobb, mintha lecsukták volna?
Igen. Határozottan.
Ahhoz képest azonban, hogy a bűnösségére nem sikerült bizonyítékot találni, és emiatt bizony felmentés lett volna az egyedül helyes ítélet, nem örültünk ennek a végkifejletnek.
3.
Felmerült az eljárás elején, hogy vajon sikerül-e majd a nyomozó hatóságnak bebizonyítania a cselekmény elkövetését.
Annak érdekében, hogy ez ne a mi vallomásunkon múljon, úgy döntöttünk, nem teszünk vallomást.
Később meggondolhatjuk magunkat, ha úgy fordulna az események sora.
Nekem elmondta, hogy sajnos valóban megtörtént, ami a gyanúsításban szerepel.
Nem büszke rá, de már nem huszonéves, sose volt büntetve, ezt sem kellett volna így csinálnia, ahogyan sikerült, az lenne az egyetlen vágya, hogy ülnie ne kelljen.
Ilyenkor mindig elmondom, hogy bár ezt garantálni nem tudom, egy büntetlen előéletű embernek azért van esélye elérni ezt a célt.
Nem szoktam sem ijesztgetni-, sem hitegetni a megbízót.
Nekem az a jó, ha reálisan látja az ügyet, az esélyeket, a buktatókat, és azt is érti, hogy mi, miért történik.
Mielőtt elismerően csettintenének, gyorsan elmondom, hogy nem mindenki örül ennek.
Akadnak, akik kifejezetten elvárják, hogy hazudjunk nekik.
Amikor ez az elvárásuk előjön, általában el kell köszönnünk egymástól.
Ebben az esetben szerencsére nem így történt, ez az ügyfél nem vágyott az alap nélküli megnyugtatásra.
Végig vezettem az ügyet a legjobb tudásom és tapasztalataim szerint, és elértük a kitűzött célt, felfüggesztett börtönbüntetés lett a jogerős ítélet.
És ez az ügyfél nagyon hálás volt, és nagyon megköszönte, hogy így alakult.
Miközben egy pillanatra sem titkoltam előle, hogy ez nem csak nekem köszönhető, hanem a bírósági gyakorlatnak – és persze megint csak a szerencsének is.
Attól még örülhetünk neki együtt.
4.
Az egyik országos köztestület legfelső vezetésével szemben felmerülő milliárdos hűtlen kezelés ügyében a védencem lett rögtön az eljárás kezdetén a későbbi negyedrendű vádlott. Ingatlanok beszerzése volt a gyanú tárgya, közelebbről az, hogy irányított közbeszerzés történt volna (ki hallott már ilyet?).
A feltételezés az volt, hogy országszerte a megyei vezetőségek számára a megvásárolandó ingatlanokat egy cég belső információk alapján megszerezte, majd felverte az árat. Ennek egyik módja az volt, hogy eleve nem nagyon volt más szóba jöhető ingatlan az adott helységben, ezért nem vehettek mást helyette, vagyis ”a piac diktálta” a magasabb árat. A másik mód pedig az ingatlanok átalakításában rejlett a nyomozók és az ügyészség szerint, hogy tudniillik ezek az ingatlanok a vételkor nem voltak alkalmasak arra a funkcióra, amelyre szánták őket. Ez még önmagában nem lett volna baj, hiszen a piacon viszonylag ritkán kínálnak eladásra olyan ingatlant, amely úgy, ahogy van, alkalmas egy ilyen szervezet helyi vezetőségének elhelyezésére, azonban az átalakítás során további vagyonok elnyelésére adódott lehetőség (megint csak a vád szerint persze).
Itt jelzem, hogy ez az ügy még a NER korszaka előtti, tehát nem olyan meglepő, hogy eljárás indult, bár azt sem mondhatjuk, hogy ennek az eljárásnak ne lettek volna „érdekességei”, amelyekre most nem térek ki, hogy ne vigyem más irányba a beszámolót.
A mi szempontunkból az a lényeg, hogy az eljárás nagyon jelentősen elhúzódott, tíz évnél is tovább tartott.
A vége az lett, hogy a legsúlyosabb büntetés is felfüggesztett szabadságvesztés lett, amelyet az első néhány vádlottnak osztottak ki, ezen kívül pénzbüntetések és más, kisebb súlyú büntetések születtek.
Hazudnék, ha ezt a saját „érdememnek” tulajdonítanám.
Ez az ügy pont nem a kiváló teljesítményről szólt, mert bár végig felkészülten és szakszerűen képviseltük védenceinket a védő kollégákkal, itt leginkább a nagyon elhúzódó eljárás miatt nem szabtak ki súlyos büntetéseket.
Amiben – valljuk be – van logika és jogos szempont.
A hosszadalmas eljárás sokszor nagyobb terheket ró a gyanúsítottra/vádlottra, mint egy gyorsan lezajló ügy végén kirótt szabadságvesztés.
Aki ezt nem hiszi, próbálja ki. Vagy inkább ne. Nem kívánom senkinek.
5.
„Tolmácsos” ügyből jutott nekem még egy az évek során.
A gyanú szerint az orosz/ukrán maffia egyik helyi társasága került látókörbe, védelmi pénzek szedése, zsarolások, súlyos testi sértések és egy emberölés kísérlete miatt.
A vád is ehhez igazodott, két kivétellel mindenki letartóztatásban maradt az eljárás végéig.
Védencem mellett egy másik tolmács is akadt a szereplők között, de kettejük tevékenysége jelentősen eltért egymástól.
Akit képviseltem, egy nyugdíjas néni volt, aki szabadidejében sokat dolgozott tolmácsként (a hatóságok számára is, de itt persze nem ezt rótták fel neki).
A részletekbe nem megyek bele, az talán még ma sem lenne életbiztosítás, pedig ez az ügy közel húsz éve történt, legyen elég annyi, hogy a hét vádlott közül hatan letöltendő szabadságvesztést kaptak, a védencem pedig felfüggesztettet.
Amit megfellebbeztünk felmentésért.
Aztán kiderült, hogy nem biztos, hogy ez jó ötlet; törvényesen ugyanis védencem büntetését nem lehetett volna felfüggeszteni, mivel a terhére rótt cselekmény jellege kizárta ezt a megoldást.
Tehát a fellebbezéssel azt kockáztatnánk, hogy a másodfok – észlelve ezt – letöltendő büntetésre változtatja az ítéletet.
Inkább visszavontuk a fellebbezést.